Húsvétra várva

Szeretettel ajánljuk iskolai és otthoni felhasználásra egyaránt a Néprajzi Múzeum archív fotó-, film-, rajz-, valamint műtárgygyűjteménye felhasználásával készült húsvéti összeállításunkat.

Gyakran tapasztaljuk, hogy a húsvéti ünnepkör mára sokak számára nehezen értelmezhető és részleteiben ismeretlen  – különösen az iskolás csoportokkal érkező gyerekek ismereteiben elegyedik a sokféle információ. Legtöbbjük a húsvét hétfői locsolkodás és a nyúl hozta ajándékokon kívül nagyon keveset tud az ünnep valamikori, de ma is élő egyházi és profán hagyományairól.

A Néprajzi Múzeum legújabb digitális segédanyaga hozzájárulhat az alapfokú oktatásban részt vevő általános iskolás korosztály és a családok ünnepre való felkészüléséhez.

 

Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulásának emléknapja. A tömeg pálmaágakkal, olajfa ágakkal köszöntötte őt. Hazánkban a pálmaágat a fűzfa virágzó ága, a barka helyettesíti, amelyet ezen a napon a katolikusok a templomokban megszentelnek. A szentelt barkát a baj, betegség, villámcsapás elhárítására használták. Ismert népszokás volt a virágvasárnapi kiszézés és villőzés. Az asszonyok egy felöltöztetett szalmabábút a kisze éneket énekelve kivittek a faluból, amit vízbe dobtak vagy elégettek. A kiszebábú a tél, a betegség megszemélyesítője. A szokás elnevezése egy böjti leves nevéből ered. A villőzés fő kelléke a villőág, amelyet felszalagoztak, szépen feldíszítettek. Az ág a tavaszt jelképezte. A lányok 8-10 fős csoportokban járták a házakat ezzel az ággal, miközben a villő éneket énekelték.

Nagycsütörtök az utolsó vacsora emléknapja, Jézus szenvedésének kezdete. A harangok ezen a napon szólalnak meg utoljára, a nép nyelvén „a harangok Rómába mennek”. Több helyütt ismert szokás volt, hogy az utolsó harangozás idején a gazda kiment a gyümölcsösbe és megrázta a fákat, hogy bő termés legyen. A kertekben egy marék földet szórtak szét, hogy elűzzék a földből a fagyot. E napon végeztek  rituális mosakodást is, Szeged népe a Tiszához járt le, a beteg gyermeket is magukkal vitték, hogy lemossák róla a bajt. Az ünnepre ezen a napon sütötték a kenyeret. A tüzet este eloltották, s majd csak a nagyszombaton megszentelt új tűzről gyújtották újra.

Gönyey (Ébner) Sándor szokásfelvételei megőrizték a nagyhét jellegzetes mozzanatait.

 

Nagypéntek Jézus kereszthalálának napja. A hagyományok szerint a böjt és a mély gyász napja, amelyhez hozzátartozott a hallgatás, a csend. A hívek, tartozzanak protestáns vagy katolikus felekezethez, ezen a napon szigorú böjtöt tartottak, gyakran csak vizet és kenyeret fogyasztottak. Nagypénteken a közösségi vagy az egyéni ájtatosságban nagy szerepe volt a stációjárásnak és a templomi szentsírnak, másnéven Úrkoporsónak. Utóbbi legszebb hazai emléke a garamszentbenedeki bencés apátságból származó koporsó (1480 körül), amelyet az esztergomi Keresztény Múzeumban láthatunk. A szentsír őrzése hajdan a céhtagok feladata volt. Ismertek olyan 19. századi adatok is, hogy a  városokban a katonaság adott őröket a szentsír őrzésére. A tápai asszonyok régebben rozmaringgal díszítették a szentsírt. Ismert népszokás volt, hogy nagypénteken nem sütnek kenyeret, hiszen nincs tűz, aminél meg tudnák sütni, sőt még bajt, szerencsétlenséget is hozna a házra. A szegedi tájon viszont dagasztottak egy pici kenyeret, amit megszárítottak és akkor vették elő, ha valaki vízbe fulladt. A hiedelem szerint, ha a közepébe egy szentelt gyertyát helyeztek és vízre bocsájtották, ahol az a vízbe fordult, ott kellett a halottat keresni.

Nagypéntek a tojásfestés napja is. Miért pont a tojás jut központi szerephez az ünnepben?

 

Nagyszombat Jézus sírban pihenésének az ideje. E naphoz kötődik a tűzszentelés szertartása, a húsvéti gyertya meggyújtása. Az egyházi szimbolikában a kialvó, majd újra fellángoló tűz jelképezi Krisztust. A nép körében is sok szokás, hiedelem kötődik a szentelt tűzhöz. A hívek a szentelt tűz parazsával gyújtották újra otthonaikban a tüzet és ezzel főzték meg a húsvéti ételeket. Mivel a tűz parazsa, hamuja szentelmény volt, ebből tettek az állatok itatóvízébe, szétszórták a földeken, hogy elhárítsák a bajt, betegséget. Ismert szokás volt a templomban a keresztelővíz szentelése is ezen a napon. A hiedelem szerint, akit az új vízben először keresztelnek meg, szerencsés lesz egész életében. A nagyszombati szertartás végén elindulnak a feltámadási körmenetek, (amelyeket a középkorban húsvétvasárnap hajnalán tartottak), hogy minél több emberhez elvigyék a hírt: a Megváltó feltámadt. Ma is élő népszokás a Zengő hegy környékén a bárányles. A monda szerint egy vándor, aki a hosszúhetényi szerelméhez tartott, a hirtelen támadt hóviharban eltévedt. Már majdnem megfagyott, amikor megjelent neki Isten báránya és levezette őt a hegyről. A szokás történelmi magyarázata szerint az első világháborúban orosz hadifogságba került hosszúhetényiek megfogadták, hogy ha kiszabadulnak és hazakerülnek, hálából minden évben egyszer felzarándokolnak a Zengőre. A fogadalmat tevők már mind meghaltak, utódaik mégis minden húsvét hajnalban megteszik az utat a hegyre, hogy emlékezzenek és rátaláljanak a húsvéti bárányra.

Húsvétvasárnap a feltámadt Krisztus ünnepe. Legismertebb szokás e napon a húsvéti ételszentelés. Az asszonyok szép terítővel letakart kosarakban vitték, sok helyen ma is viszik, a templomba a sonkát, kalácsot, tormát, sót, tojást. Az ételeket a pap megáldja, s otthon a megszentelt ételeket a család közösen fogyasztja el. A régi hiedelem szerint az ételek maradékát sem dobták ki, mert azoknak, a többi szentelményhez hasonlóan, bajelhárító ereje volt. A sonkacsontot felakasztották az istállóban, hogy védje az állatokat a rontás ellen. A tojáshéjat szétszórták a földeken, hogy távol tartsák a kártevőket. A torma jó volt fejfájás ellen, de megszentelve még hatásosabbnak tartották. Több olyan hagyományos étel van, amelyet ma is szívesen készítenek el az ünnepre. Ilyen a húsvéti kalács, a sült báránycomb vagy a sárga túró. Ehhez a naphoz is kötődnek olyan dalok, amelyek Krisztus feltámadását éneklik meg.

Húsvéthétfő vagy vízbevető hétfő a húsvét profán örömökben kiteljesedő ideje. A húsvéti locsolkodás napja, amelynek a víz tisztító, termékenyítő erejébe vetett ősi hit adja az alapját. A locsolásért a lányok hímestojást, pirostojást adtak a legényeknek ajándékul. Erdélyben élő szokás a hajnalozás, amikor a legények zenészek kíséretével járják a lányos házakat. Megtáncoltatják a lányokat, asszonyokat és végül a locsolás következik. Régebben dézsából vízzel, ma többnyire kölnivízzel locsolkodnak. A házak meglátogatásának elmaradhatatlan kellékei a húsvéti köszöntő versek.