Huszárok kíséretében érkeztek Ópusztaszerről, Pusztaszerről, Baksról és Hódmezővásárhelyről az iskola táncos lábú tanulói, majd késő estig ropták, még a Faluház előtt is szólt a muzsika

„Lehetőséget teremteni arra, hogy a 6-22 éves fiatalok megismerkedjenek a táncművészet és más művészeti ágak alapjaival, intézményi keretek között.” – így szól a Classic Alapfokú Művészeti Iskola hitvallása nevelésről, oktatásról, a népzene és a néptánc, a képző- és iparművészet szeretetéről. Az iskola nappali oktatás keretében, 12 évfolyamon át foglalkozik a fiatalokkal, tanulnak itt társastáncot, néptáncot, moderntáncokat, de a kézműves kultúra, a grafika és a festészet tudományába is bepillanthatnak, aki pedig zongorázni, furulyázni, gitározni vagy éppen énekelni szeretne, azt itt megteheti. Az alapfokú évfolyam befejezése után pedig művészeti alapvizsgát, az utolsó továbbképző évfolyam végeztével művészeti záróvizsgát tehet.

A húsz éves fennállását ünneplő tanintézmény gálaműsorral ünnepelte születésnapját Ópusztaszeren, a település Faluházában. Hódmezővásárhelyről, Pusztaszerről, Baksról és a vendéglátó Ópusztaszerről érkeztek a diákok a táncgálára. A hivatalos megnyitón Makra József Ópusztaszer polgármestere üdvözölte a vendégeket és fellépőket, és szót kért Kocsis Mária, a CLASSIC Alapfokú Művészeti Iskola vezetője is, aki a majd negyedszázados iskola eddigi eredményeiről, és további tervekről is beszélt.

A Faluház nagyterme zsúfolásig megtelt a gála előtt már egy órával. Mielőtt azonban a műsor elkezdődött, a több mint száz, ünnepi ruhába öltözött táncos végig lejtett a falu utcáin, a Majsai Huszár Bandérium felvezetésével. A gála ezután a négy településről jött fellépők és az őket élő zenével kísérő népzenészek produkcióival folytatódott.

A Kiscsillag csoport lépett fel elsőként. Ők a Szegedi Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztiválon Kiemelt Arany minősítést kaptak, 2018-ban és 2019-ben. Felkészítő pedagógusaik, Gazsi László és Bálint Alíz, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület Jövőért különdíját vehették át.

Az ópusztaszeri elsősök következtek, Simoncsics Pál tanítványaik ők, a heti tantervükben is szerepel a néptánc óra. Először léptek színpadra, nagy volt az izgalom.

A baksi Prücsök csoport lánykara a hódmezővásárhelyi Árendás Néptáncegyüttes leánykarával adta elő Zempléni karikázójukat, Kikelet címmel. Csoportvezetőjük: Bálint Alíz, és Baloghné Váradi Brigitta. Koreográfiájukat a tavalyi Szegedi Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztiválon Ezüstminősítéssel jutalmazta a szakmai zsűri.

Ezután a Kankalin Néptánccsoport Kisgömböc csoportja aratott sikert. De nem csak itt. A XX. Maros-menti fesztiválon, ezüstminősítést, a Békés megyei kisegyüttesek találkozóján arany minősítéssel díjazta a zsűri az előadásukat. Rendszeres fellépői a Dévaványai Kádár Ferenc népzenei és néptánc találkozónak, ahonnan legutóbb ezüstminősítéssel távoztak. Mostani műsoruk címe: Jóska te siheder. A csoportot Nagy Róbert és Törökné Tárkány Katalin vezeti.

Az ópusztaszeri Id. Magony Sándor néptánccsoport Ecsedi táncokat adott elő Simoncsics Pál, és Simoncsics Sára koreográfiájával. A csoport ebben a tanévben alakult, csoportvezetőjük Simoncsics Pál, segítője Baloghné Váradi Brigitta és Simoncsics Sára.

A Kiscsillag csoport táncosa, Terhes Balázs, Györgyfalvi legényes tánccal mutatkozott be. Balázs hétvégén az „A te lábad fűzfavessző” I. Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Legényes verseny gyermek korcsoportjában a legjobbaknak járó, aranybojtos táncos címet nyerte el Gazsi László felkészítésével.

A Vajdaságból érkezett az iskola állandó zenekara, a Juhász zenekar. 2000 tavaszán alakultak Szabadkán. Az együttmuzsikálás öröme és a magyar népzene szeretete hozta össze a tagokat. Az évek során Vajdaság egyik legismertebb, legkiemelkedőbb népzenei együttesévé váltak. Számos díjat, elismerést szereztek Vajdaságban, Magyarországon és Európa más országaiban.

Ezután két meglepetés műsorszám következett. Egy baksi roma formáció, és a baksi Prücsök csoport, az ő vezetőjük, Baloghné Váradi Brigitta hatalmas sikernek tartja, hogy a közösségben a 8 évestől, a 18 évesig mindenki egyenrangú, egymás sikereiből, kudarcaiból részesülő, igazi harcos csapat. Legnagyobb sikereik: a Szegedi Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztiválon, 2017-ben, Kiemelt arany minősítést. 2018-ban és 2019-ben arany minősítést értek el. Deszken, a XVIII. Maros menti Fesztiválon: kiemelt arany minősítést szereztek. Az idén nyolcadik alkalommal szervezik meg a Szerbiában található Tiszakálmánfalva néptánccsoportjával közösen néptánc táborukat, melyre szintén nagyon büszke a csoportvezető.

Ez után a fellépő együttesek a Kiscsillag csoport, Kisgömböc csoport, Prücsök csoport, Gyurgyalag csoport, Rom szemek, Árendás néptánccsoport, Id. Magony Sándor csoport és a művészeti iskola valamennyi pedagógusa táncházra invitálta a népzene kedvelőit. A finom falatok sem maradtak el ezen az estén: ópusztaszeri szülők és civil szervezetek sütötték a süteményt, ami aztán mind egy szálig el is fogyott.

Késő estig tartott a mulatság, szólt a zene, pörögtek a lányok-fiúk…. Boldog szülinapot Classic, boldog szülinapot gyerekek!!!

Az est nélkülük nem jöhetett volna létre, köszönjük:

Makra József Ópusztaszer polgármestere,
Ópusztaszer Önkormányzata,
Faluház dolgozói,
Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda Dolgozói,
Nagycsaládosok Egyesülete,
Mozgáskorlátozottak Egyesülete,
Szeri Polgárőr Egyesület
Majsai Huszár Bandérium
Czinkóczi János és családja
Gyuris Éva, Nagyné Papp Ildikó, Bereczkiné Tari Mária, Szána Gáborné
Széplaki Ferenc és családja
Somogyiné Utasy Ibolya
Váradi Istvánné
Classic AMI Tantestülete
Molnár Benett (konferanszié)
Kocsis Mária, a Classic AMI fenntartója

Bejegyzés megosztása

Partnereink